2016. jan 22.

X. EURÓPAI MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSI HÉT

írta: Fashionline Hungary
X. EURÓPAI MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSI HÉT

12484653_1059245614097714_6726513852984332503_o.jpg

"Voltatok az elmúlt egy évben nőgyógyászati rákszűrésen?
Én igen!
Szánjatok magatokra évente fél órát, hogy ne csak a külsőtök számítson!
Számomra fontos a megelőzés,ezért viselem a Mályvavirág Alapítvány kitűzőjét."

 

Őszinte leszek, minden év elején felírom a naptáramba, éppen az aktuális hónaphoz, hogy "Rákszűrésre menni!", aztán gyakran szépen elsiklok felette. Néhányszor még átírom 1 héttel arrébb, aztán feledésbe merül. Tavaly éppen novemberben kellett volna mennem, de munka, nyelvvizsga, én lettem a Rossetti Bizsu bloggere, és még száz másik érdekesebb elfoglaltság jött, így újra teljesen a háttérbe szorult a téma. Decemberben viszont kaptam egy horgolt virágot a barátnőmtől.

dscn1382.JPG

Első ránézésre fogalmam sem volt, hogy mi is ez, és miért adja. De hamar kiderült, hogy ő is Mályvavirág Nagykövet, ezáltal a gyulai klub főszervezője. Ennek apropóján egy fotósorozatot is készítettem vele, hogy az újonnan készülő plakáthoz el tudjon küldeni párat. 

dscn0888.JPG

Mesélt a Mályvavirág alapítványról, és a januári megelőzési hétről. Én pedig karácsony után be is jelentkeztem a nőgyógyászhoz az aktuális éves szűrésre. És milyen megnyugtató!

Mivel most zajlik a X. Európai Méhnyakrák Megelőzési hét, aminek A keretében a budapesti programhoz eddig 60 további település kapcsolódott be Magyarországon. A városokban egy-egy Mályvavirág Nagykövet a helyi szokásoknak, közösségi életnek megfelelően alakított ki programot. Emellett minden település, aki jelentkezett a kezdeményezéshez, mályvaszínű gyöngyöt fűz (nyakláncokat, karkötőket készít) és ezeket a legközelebbi kórház nőgyógyászati osztályának ajánlja fel, hogy a műtét előtt, vagy után álló méhnyakrákos betegeknek átadják azokat, jelképezve ezzel, hogy az adott település kiáll értük, segít nekik és nincsenek egyedül!

De ha még ez sem lenne elég, három elképesztő nő, Himer Krisztina, Lénárd Vivien és Bartus Betty beszervezte a Mályvavirág januári kampányába az elmúlt évek hazai Szépségkirálynőit, hogy Instagramon és Facebook oldalukon felhívják a figyelmet a méhnyakszűrésre és a szombati rendezvényükre az Allee-ban a Méhnyakrák Megelőzési Hét nyitónapján.

Úgyhogy ha még nem ismertétek, hát így terjed a Mályvavirág mozgalom.

"Csatlakozzatok hozzánk Ti is, legyetek tudatos nők, és látogassatok el az Allee Bevásárlóközpontba 2016. január 23-án 10 óràtól megrendezésre kerülő prevenciós napra.
Mutassunk együtt példát!"

A programról röviden: Tanulj játékosan a méhnyakrák megelőzéséről, tudd meg, miben segít a szűrés és a védőoltás! Próbáld ki a Csodák palotája meglepetéseit, és színezd velünk Parádi Orsi Mályvavirág óriáskifestőjét! 11 órától egy kerekasztal beszélgetésre hívunk a Libribe!

Puszi,

Detty

Szólj hozzá

egészség szépség megelőzés főoldal szépségkirálynő allee