2017. máj 29.

Olvasni igenis divat

írta: Fashionline Hungary
Olvasni igenis divat

rozsaszinnadrag_3.jpgMostanában sokat gondolkozom azon, hogyan tehetném egyedibbé, személyesebbé a blogot. Az életemből vett sztorik, történések leírásával sajnos nagyon el vagyok maradva, pedig a visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy szívesen olvassátok ezeket. Az egyediség már egy sokkal nehezebb dolog, amit ki is fejtettem nektek a fogadalmamról írt hosszú cikkben ITT. Viszont arra rájöttem, hogy az outfit posztokat nagyon egyszerűen össze tudom kötni más termékek, helyek bemutatásával is. Most egyelőre a könyvek kerülnek előtérbe, később pedig jön minden más, ezen még dolgozok egy picit. Múltkor is írtam róla, hogy engem sokkal több dolog érdekel annál, mint hogy egy ruhát felveszek megmutatni. Ebből kifolyólag szeretném felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára. Természetesen én sem történelmi regényeket és Dosztojevszkijt olvasok a hétköznapokban, bár pont a napokban jutott eszembe, hogy mai fejjel szívesen elolvasnám például a Kőszívű ember fiait újra. Mikor kötelező olvasmány volt, enyhén szólva nem szívleltük. Nem tudom, hogy egybevág-e a fogadalmam azzal, hogy most újra elkezdtem olvasni. Sajnos a telefon az utóbbi időben nálam totálisan háttérbe szorította a könyveket, illetve Balázzsal gyakran nézünk esténként sorozatokat, amibe belealszok, így egyáltalán nem jutott időm olvasni. De pár hete nagyon megelégeltem ezt az állapotot és két könyvet is rendeltem a bookline.hu-ról, úgyhogy most ismét nagy hévvel vethettem bele magam az olvasás örömébe. Így az első könyves outfit (ez lesz a neve :D) bejegyzésben egyből egy divattal kapcsolatos regényt láthattok, aminek nem csak a borítója gyönyörű, de a sztori is lekötött és magával ragadott. Igazi frissítő olvasmány, ahányszor hosszabb útra indultunk autóval máris nyitottam ki és egész úton nem lehetett hozzám szólni. Rövid tartalmát ITT találjátok. Akit érdekel a divat és még olvasni is szeret: telitalálat a könyv. 

Az outfitemről annyit, hogy ezzel a culottes nadrággal már régóta szemeztem, míg végül a Romwe oldalán bukkantam erre a darabra, és mikor választanom kellett két fotózásra kínált ruhát a weboldalukról nem volt kérdés: itt az idő bevállalósnak lenni! Úgy voltam vele, ha nem is áll jól, a fotókon biztos figyelemfelkeltő lesz, és nem tévedtem. A cipő az egyedüli, amivel színt vittem a fakó hippi szettbe. 

Nektek hogy tetszik?

Puszi, Detty

rozsaszinnadrag-6.jpg

rozsaszinnadrag-1.jpg

rozsaszinnadrag-7.jpg

rozsaszinnadrag-2.jpg

rozsaszinnadrag-4.jpg

rozsaszinnadrag-8.jpg

rozsaszinnadrag-5.jpg

rozsaszinnadrag-10.jpg

rozsaszinnadrag-9.jpg

Fotó: Kovács Réka Borbála – FénytérKép

Outfit: Ékszerszett: Rossetti Bizsu – fülbevaló ITT, gyűrű ITT, stóla ITT / Body: Zara / Nadrág: Romwe ITT / Cipő: Cipőfalva / Könyv: ITT

Szólj hozzá

fashion zara gucci glamour bookline könyves outfit romwe cipofalva rossettibizsu