2017. jún 16.

Pöttyös Panni

írta: Fashionline Hungary
Pöttyös Panni

szoknya_5.jpg

Sziasztok,

ma egy számomra nagyon kedves outfitet hoztam nektek. Imádom mostanában a rózsaszínt magamon, kicsit finomít a vonásaimon, romantikus, divatos és üde. A szürke viszont a másik kedvencem, amit nem szerettem volna elhagyni a jó idő beköszöntével. Miközben a ruhákat próbálgattam rájöttem mennyire illik ez a két szín egymáshoz, így a fémes részleteken kívül mást nem is szerettem volna belevinni. A Hádában csaptam le erre a pliszírozott F&F szoknyára még tavasszal, azóta vártam, hogy végre felvehessem. A romantikus felső pedig először a fotózáson volt rajtam. Még korábban rendeltem a webáruházból, ott nagyon megtetszett, majd mikor megérkezett és kicsomagoltam már nem éreztem magaménak. Így két hónapig címkével együtt állt a szekrényben. A fotózás közeledtével viszont elő kellett vennem, hiszen számoltam vele az outfitek tekintetében. Később mikor megláttam a képeket ismét beleszerettem, egyedi és különleges a pöttyeivel, fodraival és puha anyagával. 

A könyvről röviden annyit, hogy 6 évvel ezelőtt volt egy nehéz időszakom, amikor csak a Szex és New York sorozatát tudtam nézni. Csak ez kötött le, kívülről fújtam, de újra és újra betettem és faltam az évadokat. Ezzel együtt pedig kutattam az olyan könyveket, amiknek köze van Carrie Bradshaw-hoz. Abban az időben ez volt a nyári kedvencem, és aki szereti a filmet, a sorozatot, nem fog csalódni a könyvben sem.

Tartalom: CARRIE ELSŐ, VARÁZSLATOS ÉS MOZGALMAS NEW YORK-I NYARA.
A Carrie naplója című könyv folytatása, melyből megtudhatod, hogyan vált a Szex és New Yorkból ismert Carrie Bradshaw kisvárosi “verébből” – ahogy Samantha nevezte – nagyvárosi nővé, hogyan ismerkedett meg Mirandával, milyen vad partikon vettek részt hármasban, hogyan estek szerelembe, és hogyan ábrándultak nagyon gyorsan ki.

Puszi,

Detty

szoknya_4.jpg

szoknya_1.jpg

szoknya_6.jpg

szoknya_8.jpg

szoknya_2.jpg

szoknya_3.jpg

szoknya_7.jpg

Fotó: Varró Réka Borbála – FénytérKép

Outfit:

Ékszerek: Rossetti Bizsu 

Blúz: H&M 

 Szoknya: F&F – Háda

 Cipő: Cipőfalva

Táska: H&M

Napszemüveg: Aliexpress

Óra: DKNY

Könyv: ITT

Szólj hozzá

fashion glamour bookline outfit rossettibizsu cipőfalva