2015. aug 30.

Lakásfelújítás 35. nap - Alpinista képzés

írta: Fashionline Hungary
Lakásfelújítás 35. nap - Alpinista képzés

 

35deli.jpg

 

Első hétvégénk, amit az új lakásban töltünk, és nem utaztunk el. Pihenésről szó sincs, 2 napos ablakcsere van terítéken. Egy 60 éves ház ablakát kibontani iszonyú kosszal jár. Mindent próbáltunk hermetikusan lezárni, azt hiszem ez elég jól sikerült. 

 

img_7702.JPG

 

Miközben a bontás tartott én igyekeztem távol lenni, inkább elmentem Anyukámmal függönyt választani. Az ablakcsere miatt szinte ott tartunk ahol két héttel ezelőtt. Mindent újra el kellett tolni a helyéről, és minden poros, amit nagy nehezen 2 hét alatt kitakarítottam. A fiúk mindenesetre az alpinisták tehetségével küzdöttek a redőnnyel, és az csak nehezítette, hogy az ablak bal részét nem kértük nyithatóra. 

img_7703.JPG

img_7679.JPG

img_7699.JPG

img_7698.JPG

Az egész felújítás legkritikusabb pontja egyértelműen az volt, mikor a 3 fiú kilógva az ablakon (egyikük teljesen kint állva) próbálták a redőnytokot beilleszteni, miközben én a gurtnit szorongatva igyekeztem nem odanézni. Utána le kellett ülnöm pár percre megpihenni. És tudtam, hogy ezt egy óra múlva újra el fogjuk játszani, hiszen a két szobába azonos ablakok kerültek. Azt gondolná az ember, hogy ugyanaz másodjára majd könnyebben megy. Na nem! Amikor a tok alsó része kicsúszott a sínből és elkezdett lefelé zuhanni megállt az idő, és mintegy lassított felvétel, levegővétel nélkül néztük végig ahogy lezuhan a járdára. Szerencsére senkinek nem esett baja, kicsit elferdült, de a fiúk ezt hamar orvosolták. 

Sajnos az ablak körül nagyon sok javítási munka van még, így az egész jövő hét erről fog szólni. 

Nektek pedig nagyon jó utolsó nyári hétvégét kívánok,

Detty

Szólj hozzá

ablak otthon lakásfelújítás