2016. ápr 25.

Aztékok kincsei

írta: Fashionline Hungary
Aztékok kincsei

dscn1742.JPG

Sziasztok,

jó pár outfit poszttal le vagyok maradva. Biztosan tudjátok, hogy idén már nem csak a saját blogommal foglalkozom, hanem a Rossetti Bizsu blogját is nagy részben én kezelem. Így az outfit posztok általában a Rossetti számára készülnek, ezért vannak mindig előtérben az ékszerek. Sajnos a napi munkám, a német nyelvvizsga (ami még mindig nincs meg) mellett nagyon nehéz két blogon is helyt állni, és jelenleg képtelenség heti két outfit posztot produkálni (egyiket az egyik oldalra, másikat a másikra). Viszont szombaton nagy előrelépés történt ez ügyben, hiszen végre egy profi fotóssal dolgoztam, így egyszerre két szettet is be tudtunk fotózni. De erről egy külön bejegyzésben mesélek majd. Ma egy vidám, a tavasznak megfelelő outfit posztot hoztam Nektek. Múltkori bejegyzésemben a hippi karkötőkről írtam, és be is mutattam pár szuper darabot használat közben, most pedig az aztékok kincseihez hozlak közelebb Titeket, hiszen üde, pasztell, virágos szettemhez egy 'aztékok kincsei' nyakláncot és egy türkiz színű, márványos gyűrűt választottam. A márványt már nem kell bemutatnom, nem tudom megunni, és amennyire nem preferáltam munka közben a gyűrűket (nehéz vele egész nap a billentyűzetet pötyögni), annyira megszerettem az utóbbi időben. Miközben a bejegyzést írom is rajtam van, és éppen azon gondolkozom, hogy pirosban is beszerzem. :)

dscn1740.JPG

dscn1728.JPGimg_2782.JPGdscn1727.JPGdscn1748.JPG

fotojet_collage.jpg

dscn1732.JPG

dscn1744.JPG

dscn1752.JPG

Rossetti márványkő gyűrű: ITT / Rossetti aztékok kincse nyaklánc: ITT / Öt rózsás hajráf: ITT / Kabát: C&A / Pulóver: Pepco / Nadrág: H&M / Cipő: Cin Cin Amica / Óra: Mark Maddox - Időzóna Óraszalon

Szólj hozzá

glamour outfit rossetti