2017. aug 31.

Előnászút || Haraszthy-Vallejo Pincészet

írta: Fashionline Hungary
Előnászút || Haraszthy-Vallejo Pincészet

img_6442.JPG

Ma ismét rendhagyó leszek, ami elég gyakran előfordul. A mai outfitemet is az elő-nászút keretén belül fotóztuk be, méghozzá a varázslatos Haraszthy Pincészetben. A SheIn oldaláról választottam ezt a laza, virágos, bő szárú nadrágot. Az elején idegenkedtem tőle, hogy ilyen bő, rövid is és magas derekú is, de felvéve minden kétségem eloszlott olyan kényelmes. Arra persze nem számítottam, hogy 40 fok lesz árnyékban, így az előre eltervezett szűkebb felsőt időközben erre a bővebb atlétára kellett cserélnem, mert nem bírtam elviselni, ha hozzám tapad majd valami az egész napos kiránduláson. Továbbra is azt gondolom, hogy jobban érvényesült volna egy szűk felsővel, de ezt most nézzétek el nekem. Ékszerek tekintetében a choker vonalat továbbvittem és egy elegánsabb, kristályos darabot vittem magammal Etyekre. A cicás fülbevaló szettből pedig a kocka került a fülembe, a két cica még várat magára. Maga a hely egyébként csodás, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki Etyeken jár. Külön köszönjük Anitának a kedves kiszolgálást, az isteni ételeket és a finom borokat. Fürdőruhát ugyan nem vittünk, de legközelebb csobbanunk.

Puszi,

Detty

12_1.jpg

img_6430.JPG

img_6438.JPG

img_3899_1.JPG

page_4.jpg

img_6441.JPG

img_6448.JPG

fullsizerender_39.jpg

img_6451.JPG

A Pincészetről ITT olvashattok.

Outfit:

Ékszerek: Rossetti Bizsu 

Nadrág 6.190 Ft >>> shop

 Felső >>> New Yorker

Napszemüveg: Aliexpress

Szólj hozzá

divat haraszthy glamour outfit sheinside shein rossettibizsu