2017. júl 13.

Ökozsák Blockprinting workshopon jártam

írta: Fashionline Hungary
Ökozsák Blockprinting workshopon jártam

img_5481.JPG

Mióta a blog létezik (vasárnap volt 2 éve), folyton bújom a workshopos eseményeket, és mindig akkora hévvel készülök, hogy elmegyek egyre. De aztán sosem úgy alakul. Legtöbbször nem vagyunk itthon, de volt olyan, hogy sokalltam az árát. Illetve az utóbbi időben annyi minden érdekelt, hogy nem is tudtam eldönteni mire mennék szívesen. Pár hete viszont Eszter Facebook oldalán (Holy Duck - #viszlatfastfashion) megláttam egy eseményt: Ökozsák Blockprinting workshop. Mivel mostanában egyre jobban érdeklődök a tiszta környezet, a fenntartható divat, a természetes kozmetikumok iránt, így az ökozsák és gymbag műhely meglátogatása tökéletes programnak tűnt. 

Picit elkéstem, de megvártak, így végig tudtam hallgatni Nemes Iringó "zero waste" életmóddal kapcsolatos tanácsait és azt, hogy korábban egy sima hétköznap amíg elment a munkahelyére, majd haza, mennyi hulladékot termelt. Nagyon érdekes volt és én is belegondoltam, hogy itthon hiába gyűjtjük szelektíven a hulladékot, napközben észre sem vesszük mennyi szemetet dobunk ki, éppen ahol járunk. Így azóta tudatosan figyelek arra, hogy pl. nem veszek elvitelre kávét papírpohárban (aminek műanyag a belseje), hanem mindig nálam van a porcelán thermo bögrém. Arról, hogy milyen változtatásokkal próbálok én is tenni környezetemért külön bejegyzés készül, hátha másokat is tudok inspirálni. 

Visszatérve a workshop eseményeihez, kaptunk egy papírt, amin ötletelhettünk, hogy mit fogunk nyomdázni a zsákjainkra. Itt jöttem rá, hogy semmilyen kedvenc mintám nincs, pontosabban sosem gondolkoztam még ezen. Végül a Pinterestet hívtam segítségül és nyomdázás helyett a festést választottam. 

img_5476.JPG

A rózsaszín flamingót megfelelő nyári mintának találtam, így neki is láttam először ceruzával megtervezni. Korábban a gimnáziumban rajzszakon szerettem volna továbbtanulni, így jó ideig jártam előkészítőre, amit imádtam. (Persze ennek 100 éve.) Most, ahogy elkezdtem rajzolni, előtörtek az emlékek és olyan jó volt beleveszni a papírba, hallgatni, ahogy serceg a grafit, és nem gondolni semmi másra. Nem emlékszem utoljára mikor csináltam olyat, amivel ennyire kikapcsolt az agyam. 

img_5477.JPG

Mivel a rajz elég hamar kész lett, és magamhoz képest elégedett voltam vele, így elsőként kértem ki a hátizsákomat, hogy elkezdjem azon is megrajzolni, majd "malacrózsaszínűvel" kifesteni. Picit furcsa volt, hogy mindenki más nyomdázik, én meg festek, de ezen hamar túllendültem. 

img_5478.JPG

img_5480.JPG

Eközben a többiek nagyon kreatívak voltak, és szuper mintákat találtak ki. Ahány ember, annyiféle motívum kelt életre a zsákokon, közben pedig jót beszélgettünk. 

img_5487.JPG

Látjátok ezt a tetris kockás zsákot? Elképesztő kreatív volt, rengeteg élénk szín használatával. Az biztos, hogy nem fog szembejönni vele az utcán. 

mon1_1.jpg

Aki picit tanácstalan volt, korábbi workshopokról megmaradt nyomdát is használhatott. Kedvencem a darth vader, de azt most senki nem választotta. 

img_5492.JPG

Mikor a flamingó készen lett, elkértem az ökozsákomat, és azt találtam ki, hogy bár ritkán eszünk kenyeret, de milyen szuper lenne egy ilyen vászonzsákban tárolni a konyhapulton. Így vékony gumilapból kenyérformát vágtam, ráragasztottam egy gyufás dobozra. Ebből sajnos így még csak egy hosszúkás paca lett, úgyhogy bevágtam 3 csíkot, így már sokkal jobban hasonlított a kenyérre. A másik mintám egy salátalevél volt, ezt nem én készítettem, szintén korábbi workshopról maradt. Ahogy látszik, nem lett tökéletes, de ahogy megtanultam, itt nincs hibázás, hisz minden hibájával együtt lesz egyedi. A végére viszont elég jól belejöttem a nyomdázásba, kitapasztaltam milyen erősséggel kell a vászonra nyomni, hogy élénk legyen, de a széle ne érjen le, és ne kenje össze körbe. 

img_5497.JPG

Ja! És ki ült velem szemben? Eszter, aki Facebook posztjával az ötletet adta a workshopra és aki immár 8 hónapja nem vásárol ruhát, ő inspirált a 3 hónapos kihívásomban, miszerint én sem vásárolok. :) Itt az ő csodás ananászait láthatjátok. És igen, volt fincsi megy is. 

img_5493.JPG

Miután mindkét zsákkal kész lettem, 4-5 perces vasalást kaptak, így már moshatóvá váltak kézzel és géppel egyaránt. Iringó mutatott egy kis uzsonnás zsákot, amit két éve használ, ugyanilyen nyomdatechnikával készültek rá a minták, a szendvicsét hordja benne dolgozni, nagyon sűrűn mossa, de a mintának kutya baja. 

Íme, a két remekmű, amivel 2 órán át foglalatoskodtam a legnagyobb nyugalomban:

mon2.jpg

És akkor nézzük őket használat közben

Az ökozsákot eredetileg is a pékáruknak készítettem, így a workshop napjától kezdve ebben tároljuk a kenyeret, feltéve, ha van otthon, mert az utóbbi időben igyekszünk nem enni. :) 

fullsizerender_37.jpg

Ezt a képet pedig már utólag Réka készítettem rólam (Varró Réka Fotográfus), úton vagyok a flamingós gymbag-emmel. És ha már flamingó, akkor van hozzá flamingós neszesszerem is a Rossetti Bizsutól. (Ezt nemsokára még közelebbről láthatjátok egy outfit posztban.)

img_9388.JPG

Összességében nagyon elégedett vagyok a workshop választásommal, nagyon jól éreztem magam, alkottam valamit, ami boldoggá tesz, úgyhogy irány egy újabb workshop. De mi legyen a téma? 

Nézzétek meg a The Sorting Bags Facebook oldalát, szuper zsákokat tudtok rendelni, ha nincs kedvetek elkészíteni. Illetve ha mégis, akkor az új workshopok időpontjait is itt fogjátok majd látni. 

Puszi,

Detty

Szólj hozzá

életmód workshop fenntarthatóság gymbag ökozsák blockprinting