Sziasztok,

eljött a nap, hogy a saját lánybúcsúmról számoljak be nektek, igazából még mindig a hatása alatt vagyok. Természetesen a Rossetti Bizsu kiegészítői ismét nem maradhattak ki. Mikor a tavalyi lánybúcsút szervezni kezdtük, eszembe sem volt, hogy 1 év múlva már az enyémen fogok egyik ámulatból a másikba esni. Nagyon szerettétek azt a cikket is (itt tudjátok visszaolvasni), ezért remélem idén is tudok pár ötlettel szolgálni nektek. Tudom, tudom: ami a lánybúcsún történik, ott is marad. De azért dióhéjban mesélek róla kicsit. Csak az időpontot tudtam, semmi mást. Tényleg semmit. Imádtam.

Előzmény: Csütörtökön kaptam egy Idézést, amelyben a Lánybúcsú Bizottság Tagjai 2 napos tárgyalásra idéznek és a következő dolgokat kérik, hogy vigyem magammal: fürdőruha, törölköző, 1 tekercs wc papír, túracipő, 1 kulacs víz, 1 csini ruha, fogkefe, hátizsák, szúnyogriasztó, 3 váltás ruha, pizsama. Teljesen bezsongtam, jó kis túra a csajokkal, számháború az erdőben, tánc az esőben. (Ezen később jót nevettek.)

Szombat reggel már korán érkeztek a lányok. Ahogy jöttek fel a lépcsőn azonnal megláttam a kedvenc kis selyem kendőmet a nyakukban, amit már több outfit posztban láthattatok rajtam (utoljára a vasárnapiban). De amikor meglátták, hogy én is azzal a fejemen vártam őket, teljesen ledöbbentek, nagyon jót nevettünk. Ennél nagyobb összhangban nem is lehettünk volna. Azonnal belevágtunk a lecsóba egy rejtvénnyel, amiben vízszintesen a múltam férfijait kellett kitalálni, ebből pedig függőlegesen a megoldás a helyszín volt, ahová mentünk. Mikor megláttam, hogy Balatonalmádi, el sem hittem, hiszen nagyon sokan az ország másik feléből érkeztek, és teljesen elvetettem magamban a Balatont, a hosszú utazás miatt. De az én barátnőim nem ismernek lehetetlent, így olyan izgalommal indultunk el a Balatonra, gyönyörű napsütésben, mintha gyerekek lennénk. Kaptam kis útravaló csomagot is, hogy mit rejtett a hűtőtáska maradjon titok. :)

A következő ámulat a szállás volt. Medence, csak mi voltunk, óriási, Balatonra néző terasz. A legjobb pedig az volt, hogy a csajoknak is annyira tetszett, úgy élvezték, olyan volt, mint egy hatalmas, közös nyaralás. Nem sokat időzhettem, fel kellett vennem a fürdőrucit, feladatok vártak rám. Itt a bakancsot még nem értettem, így azt is magamra kaptam.

Irány a medence, ami már önmagában olyan boldogságot okozott, folyamatosan ugráltam, el sem hittem, hogy itt vagyok a csodás barátnőimmel. A feladatom a következő volt: "Balázs almát szeretne enni és a konyha elég messze van a hálótól..." Először a medence egyik végéből át kellett vinnem az almákat egy sütőkesztyűvel a másik oldalra, majd mikor ez megvolt, meghámozni, felszeletelni és természetesen elpakolni magam után. Mindezt időre! :D

Nem tudom elégszer leírni, mennyire élveztem ezt az egészet. Az utolsó másodpercben pedig sikerült a feladat, amiért jutalmat kaptam. Még most is könnybe lábad a szemem, mennyire meghatódtam a jutalmamon. A csajok eljátszottak egy szituációt, aminek a megfejtése a vitorlázás volt. Én az esélytelenek nyugalmával lubickoltam tovább a medencében, mire közölték, jó lenne ha összekapnám magam, mert indulunk vitorlázni. Nem hittem el. Minden vágyamat felülmúlta ez a program, nagyon szeretek vitorlázni, de 3 éve nem volt rá lehetőségem, és mindaz, hogy ezt a legjobb barátnőimmel élhettem át, csak még varázslatosabbá tette.

3 órán át hajóztunk a szélben, a kedvenc zenéinket hallgatva, énekeltünk és táncoltunk a hajó orránál. Ha ezután hazamentünk volna is életem egyik legcsodásabb élményeként lett volna könyvelve ez a nap. Újabb kiegészítővel bővült a csapat és mindenki kapott egy vitorlás stólát, szintén a Rossetti Bizsu kínálatából. Nagyon jó fotókellék lett belőle.

Mielőtt kikötöttünk volna, várt rám egy vőlegény kvíz. Két barátnőmnek csináltam már korábban én is, és nagyon reméltem, hogy egyszer majd én is bizonyíthatok. Kellően mulatságos volt, emellett szerintem a pár másik tagjáról is sok dolog kiderül a válaszokból. Többször meghatódtam azon, amiket Balázs írt. Miután elbúcsúztunk jófej kapitányunktól, beültünk a Borcsa Étterembe Balatonfüreden. Kellett is a finom ebéd, picit mindenkit kiszívott a nap és a szél, újra feltöltöttük az energiakészleteket. Vissza a gyönyörű szállásunkra, aminek újra annyira megörültem, mint mikor először láttam. Laza medencézés, majd átöltözés és készültünk az esti feladatokra. Pontosabban engem mindig váratlanul ért, amikor újra szólítottak, hogy bizony feladat. Az este folyamán ódát kellett írnom az albérletemhez, ahol 6 évig laktam, mielőtt Balázshoz költöztem, vallomást kellett tegyek előre megadott szavak felhasználásával, ki kellett magyaráznom magam bizonyos otthoni szituációkból, mintha Balázsnak mondanám. Illetve a leendő férjem is feltűnt az este folyamán, természetesen csak egy puzzle formájában, amit szintén időre kellett teljesítenem.

Volt koccintós feladat, persze nekem mindig innom kellett. Hol azokkal, akiket több, mint 10 éve ismerek, hol azokkal, akikkel dolgoztam már együtt, hol azokkal, akik a rokonaim...és így tovább. Én maradtam alul. :D A feladatok közben pedig előjöttek réges-régi sztorik, sírva nevettünk rajtuk, mindenkivel annyi közös emlék, közös sírások és nevetések. A feladatok végén el is telt a nap, ránk sötétedett és csak a Balaton fényeit láttuk a teraszról. Óriási feeling volt. Miután pedig elmondtam a Fogadalmat, megkaptam az Oklevelet, miszerint a feladatoknak teljes mértékben eleget tettem, így augusztus 12-én férjhez mehetek. Már itt elérzékenyültem, a lányok pedig mondták, még nincs itt az idő. Kaptam tőlük egy emlékkönyvet, tele a közös képeinkkel és mindenki írt hozzá valamit. Ekkor már eltört a mécses, alig tudtam felolvasni őket, némelyik annyira a szívemig hatolt, hogy nehezemre esett felrázni magam. Miután megnyugodtam, próbáltam összehozni egy beszédet, aminek a lényege az volt, hogy annál csodálatosabb dolog nincs, amikor az elmúlt 30 évem összes fontos nője (kivéve anyukám) egy asztalnál ül, és mindannyian formáltak az évek során, nekik köszönhetem, hogy az vagyok...akit jövő héten elvesznek. :) Imádom a csodálatos, gyönyörű, vicces, okos és találékony barátnőimet és ez a 2 két nap, ha lehet, még közelebb hozta őket. Így ért véget ez a csodanap és elcsendesült a ház. Másnap a teraszon reggeliztünk és újra csobbantunk a medencében, könnyesre nevettünk magunkat egymás reggeli rigolyáin. Valaki még aludni akart, valakinek fájt a feje, valaki kávé nélkül nem tudott létezni, valaki nem bírta a hideg vizet...és még sorolhatnám. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen csapat vesz körül és le a kalappal előttük a szervezésért és az egész élményért, amit nyújtottak.

Remélem nem bánjátok, hogy ilyen személyesre sikerült ez a bejegyzés, de hát mégis csak egyszer van lánybúcsúja az embernek az életben (jobb esetben).

A többi esküvővel kapcsolatos cikkemet ITT találjátok, Facebookon pedig ITT tudok követni, ha nem szeretnétek lemaradni az esküvői készülődés mozzanatairól. 

Puszi,

Detty